A két és fél évvel ezelőtti, kimondhatatlan tragédia óta Nastya Kashnikov csupán az árnyéka régi önmagának. Másik városba költözik, elhatározva, hogy titokban tartja sötét múltját, és senkit sem enged közel magához. Terve azonban kudarcot vall, amikor azon kapja magát, hogy megmagyarázhatatlanul vonzza az egyetlen személy, aki ugyanolyan elszigetelt, mint ő maga: Josh Bennett.

Josh története nem titok. Minden szerettét elveszítette, így tizenhét éves korára senkije sem maradt. Akinek a neve egyet jelent a halállal, azt mindenki igyekszik elkerülni. Nastya kivételével, akit nem riaszt el a fiú, sőt, előbb-utóbb élete minden területére bebocsátást nyer. Ám miközben a kettőjük közti tagadhatatlan vonzalom egyre erősödik, Joshban felmerül a kérdés, vajon megtudja-e valaha is Nastya titkát – és hogy egyáltalán meg akarja-e tudni.

A Nyugalom tengere gazdag, erőteljes és zseniálisan kidolgozott történet egy magányos fiúról, egy érzelmileg sérülékeny lányról és arról a csodáról, ha kapunk még egy esélyt.

Vélemény

Vannak könyvek, amiket szeret az ember és vannak könyvek, amiket újra és újra elolvas, én nagyon sokáig emlékszem egy könyv akár teljes egészére vagy egy ici-pici részletre. Néha nem tudom, hogy ez áldás e vagy átok, mert úgy szeretek könyvet olvasni, hogy az egy teljesen új könyv, tehát nem tudom a tartalmat( fülszöveg nem lövi le, nem ismerem, egy teljesen új világ). Ezt a könyvet érdekes lesz újra olvasni, mire elfelejtem, kiváncsi leszek mit mutat meg akkor.

Igazság, de kezdetben nem akartam ezt a könyvet mindenki erről beszélt, hogy de jó meg minden. Kíváncsi lettem rá, mert meghallottam a főszereplő nevét Nastja, vagyis az orosz Anasztázia becéző formája, és a vezetékneve pedig Kashnikov.  Tudom furcsa, de szeretem az oroszt(és a szakom is) és egy valamivel volt problémám hol az apai név és az a (mivel Kashnikova a helyes...) hiányzása. Egyébként ez a könyv tökéletes. Ugyan úgy mint a Hopeless is…, de mégis máshogy.

A borító külseje megkapó és örülök hogy megmaradt, az is jó még hogy a cím nincs elferdítve, mondjuk nagyon nem lehetett mit?

Ne várja senki hogy leírom a történetet, mert mindenkinek a saját arcát fogja megmutatni, pont úgy ahogy a szereplők. A szereplők maguk is egy allegóriák és törékeny illúziók, de ennyi elég is. A szereplők folyamatosan, a szemünk láttára fejlődnek és bontakoznak ki.

Az alapfelvetés ötlete ilyen szempontból nézve egyedi és mégsem… tudjátok, sérült lelkek, de mégis új. Úgy hogy az utóbbi egy-két évben fájdalmas események történtek velem még úgyis élvezetes volt olvasni. Nem olyan szenvedés történet volt, sokkal inkább megfogó.

Ehhez kellet az írónő írása és a fordító csodás munkája is. Tetszett az élethűsége, a szókimondása és a figyelem fenntartóssága. Lassanként rájövök arra ha az első mondat nem fog meg félre teszem, és lehet soha többé elő sem veszem az egészet, itt pedig minden egyes szó megvett magának.

A cselekmény vezetés is kiváló, azok a dolgok vannak benne  amik érdekelhetik az olvasókat és semmi olyan ami nem lényeges cselekedett volna.

 S, hogy mi a jelenlegi személyes kedvenc jelenetem? Tiszta költői kép az egész, aki olvasta tudja miért aki nem olvassa el.